Nagyon sokfajta találkozó létezik (szemináriumok, tanfolyamok, workshopok, konferenciák, kongresszusok) és a szervezésük is különböző megközelítést, hozzáállást kíván, mert mindegyiknek megvan a sajátossága, mely más és másfajta ügyintézést igényel.

Referenciáink és elégedett partnereink hosszú listája tanúskodik arról, hogy az elmúlt 15 évben cégünk elérte legfőbb célját: hogy minőségi konferenciákat szervezzen partnerei számára.

Az volt szándékunk, hogy olyan kongresszus szervező-nyilvántartó rendszert alkossunk, mely a kor követelményeinek megfelelően kihasználja az Internet nyújtotta lehetőségeket, az új kommunikációs csatornákat, amellett, hogy bármikor személyesen is partnereink rendelkezésére állunk.

6.3. Döntéshozatal

dec1

és már itt is vagyunk, láthatjuk a pontozás eredményeit részleteiben (itt 4 volt a maximum) az egyes szempontok szerint. Elolvashatja a bíráló szöveges megjegyzéseit és eldöntheti, hogy egyet ért velük vagy sem, elfogadja-e a javaslatokat, vagy sem.

dec2

A program ön helyett kiszámolja az adott előadásra beérkezett bírálatok alapján, az adott szempontokra érkezett "pontszámok" átlagát. Néha nehéz eldönteni, milyen szekcióba sorolja be az előadást, ezért a szekciókra adott javaslatokat is értékeli a rendszer. Ne felejtse: itt javaslatok szerepelnek csak, de mindig ön az, aki a végleges döntést meghozza...

dec3

Elérkeztünk az oldal aljára, ahol az adott előadás elfogadásáról a döntést meghozhatja. Ha később kiderül, hogy meggondolta magát, semmi probléma. Ha írásjoggal rendelkezik bizonyos mezőkre, a rendszer adminisztrátor segítségével bármikor megteheti a változtatást, de ezt csak az elfogadó levelek kiküldése előtt szabad megtenni.

<< ELŐZŐ | KEZDŐLAP | KÖVETKEZŐ >>